HTML


.♥..♥.6 rész.♥..♥.Szökjünk a nagyihoz.♥..♥.

2008.06.12. 17:50 - SarahBaby

Mivel miénk a lakás ezt ki is szerettük volna használni. Tom kitúrta testvérét a saját szobájából, ezért Bill jött hozzám engedélyt kérni. Odajött a szobámhoz, majd kopogott és bejött.

-Kicsim, itt alhatok este?? Tom kitúrt a szobából.

-Nem is tudom, engedjem meg... Ha szépen kéred.-Én húzva Billt

-Szépen kérjem??-Bill mire Én bólintottam. Elkezdett közeledni felém, majd fölém hajolt és lesmárolt.

-Jöhetsz.-Egyből rávágtam mikor eltávolodott tőlem.

Bill örömében ugrált, majd kiment és hozta a takaróját meg a párnáját. Elment fürdeni, addig Én néztem a tévét amibe nem volt semmi jó. Elővettem a naplómat, majd elkezdtem nézegetni. Megnéztem az utolsó bejegyzést és vagy 8 hónapja nem írtam bele. Hát unalmamba megint elkezdtem bele firkálgatni. Leírtam mostani dolgaimat és ugy ahogy régen szoktam az volt az utolsó mondat: És még mindig nem kaptam meg álmaim selyem majmocskáját...
Amikor bejött Bill gyorsan a párnám alá dugtam a naplómat, mert nem szerettem volna ha megtudná. Bill után Én mentem a fürdőbe. Ahogy Bill nézte a tévét a párnám alatt valami keményet érzett. Megnézte, majd elővette a naplómat a párna alól. Először nem akarta megnézni, mert az milyen dolog, de nagyon kíváncsi volt, hogy mi van benne. Az utolsó bejegyzést elolvasta, majd még pár részt. Mikor bementem gyorsan visszarakta.

Tom és Ildy már rég fürdött, ők valamilyen filmet néztek ezért nem si akartuk őket nagyon zavarni.

Olyan éjszaka 3 körül kimentem inni egy pohár vizet. Scotty jött be a konyhába, majd nagyon megijedtem és elejtettem a poharat. A pohár szilánkjai szerte szét mentek. Bill felébredt a nagy csattanásra, majd lejött megnézni mit csinálok lent. Lejött, majd látta, hogy takarítom fel a szilánkokat.

-Gyere fel, majd reggel feltakarítod.-Bill, majd felhúzott és felmentünk a szobába.

Úgy gondoltam, hogy reggel Én leszek az első aki felkel és akkor feltakarítom, de hát nem így sikerült, mert elaludtam. Ildy volt az aki először kelt fel. Még kómás volt mikor bement a konyhába kávét főzni. De amikor belelépett egy kisebb szilánkba akkor egyből felébredt.
Ildy gyorsan elugrál egy székig, majd próbálta kiszedni a szilánkot. Szegényem ott bénázott, mikor jöttem le a lépcsőn.

-Beleléptél??-Én meglepődve

-Igen. Ki volt az a hülye aki itt hagyta.-Ilsy kicsit idegesen

-Bocsi Én voltam. Úgy gondoltam, hogy felkelek elsőnek és feltakarítom.-Én bűnbánóan.

Segítettem Ildynek kiszedni a szilánkot, majd le is fertőtlenítettem. Mikor kötöttem be Ildy lábát Tom jött le.

-Veled meg mi történt??-Tom meglepődve

-Beleléptem az üvegszilánkba, de semmi bajom.-Ildy mosolyogva, hogy Tom ne húzza fel magát nagyon.

-Ki volt az az idióta aki otthagyta a szilánkot??-Tom idegesen

-Én.-Félénken megszólaltam, majd Tom villámokat szórt rám a szemével.

-Mi a szarnak nem takarítottad fel. Nehogy valamilyen munkát kelljen csinálnod?? Hát te baszott hülye vagy...-Tom kiakadva, mire Én csak lehajtottam a fejem mert tudtam, hogy igaza van.

-Nem beszélhetsz így Sarahval, ha odafigyeltem volna akkor nem lenne ez.-Ildy a védelmemre állva.

-De akkor is. Szívem ha összetörsz valamit akkor nem egyből feltakarítod??-Tom okoskodva

Tom és Ildy lerendezték ez a kis vitát, majd olyanok voltak mint régen. Bill még mindig nem kelt fel. Gondoltam meglepem egy kis reggelivel. Mi már ettünk, a megmaradt bundás kenyeret kiraktam, majd szépen kidíszítettem, paradicsommal, retekkel és uborkával. Csináltam hozzá neki teát, majd elindultam vele fel a szobába. Amikor bementem Bill még aludt. Csak a redőny lyukain jött be a fény. Leraktam a tálcát az éjjeli szekrényre, majd letérdeltem az ágyra és keltegetni kezdtem.

-Kicsim, kelj fel.-Én, de Bill meg se mozdult-Édes, pocidra süt a napocska.-Én, majd megsimogattam a fejét és egy puszit nyomtam rá, mire elmosolyodott, majd megfordult.

-Azt hittem, hogy már nem is kapok puszit.-Bill, majd megölelt.

-Hoztam neked enni.-Én,majd az ölébe raktam. Ketten megettük.

Már mindenki fel volt öltözve. Én és Ildy az ebédet próbáltuk megcsinálni, Bill és Tom pedig a nappaliban beszélgettek. Mikor elkészült az ebéd a fiúk megterítettek, majd enni kezdtünk.

-Holnap este jönnek meg Apuék.

-Igen tudjuk.

-De akkor nem alhatok melletted.-Bill szomorúan, majd megölelt.

Ebéd után elmentünk pihenni. Ildy és Tom bejött a szobába, majd  mondták hogy ők elmennek sétálni. Ketten maradtunk a házba. Bill odament a fiókhoz, majd elővette a fürdőrucim. Monda, hogy vegyem fel, majd ő is átment a szobájába, hogy átvegye a fürdőnaciját.  Lementünk a  legalsó szintre ahol a benti medence volt szaunával és gőzzel.  Belementünk a bubis részbe, majd Bill bontott egy pezsgőt és azt ittuk. Billel beszélgettünk csókolóztunk és iszogattuk a pezsgőt. Már ott lehettünk vagy egy másfél órája mikor valaki köhögött a hátunk mögött.

-Khmmm-Khmmm-Mikor megfordultunk Apa és Simone állt ott elég ideges fejjel.

-Hát ti??-Én meglepődve

-Ezt mi is kérdezhetnénk.-Apa idegesen

-Mi... hát..ö... csak pancsizunk egy kicsit.-Én kínosan mosolyogva

-Persze. Sarah kifelé a vízből és menj fel pakolni.-Apa rám szólva, de Én csak bújtam Billhez,

-Nem akarok innen elmenni...-Én könnyezve

-Martin szeretem a lányod.-Bill őszintén apám szemébe nézve

-Megpróbáltunk mindent, de nem bírtuk ki.-Én

-Martin, nekem se tetszik ez az egész, de nem tilthatjuk el őket egymástól.-Simone

-Pedig el lesznek. Sarh most mondom utoljára, menj fel a szobádba.-Apa már a hangját is felemelve. Az uszoda csak úgy víz hangzott Apu hangjától. 

Én sírva rohantam fel a szobámba. Bezártam magam mögött az ajtót, majd csak sírtam.
Bill is kiszállt a medencéből, majd utánam akart jönni, de Apu nem engedte.

-Nem mehetsz a lányom közelébe.-Apa megfogva Bill karját

-Engedd el a fiam.-Simone, mire Apu elengedte

-Nem te fogod nekem megmondani.-Bill, majd elindult a szobám felé.

Bill jött fel a lépcsőn, majd kopogott, de nem nyitottam ajtót. Csak akkor mikor Bill már kiabált az ajtó előtt, hogy engedjem be. Beengedtem, majd megöleltem. Ott álltunk és csak öleltük egymást. Bill a feját ráhajtotta a vállamra, Én pedig  belefúrtam a fejem a mellkasába és markoltam a pólóját. Mikor kicsit lenyugodtam, akkor Bill próbált teljesen lenyugtatni. Apa jött fel, de nem akartam beengedni. Bill rászedett majd kinyitottam az ajtót.

-figyeljetek, nekem nem tetszik ez az egész. Ti nem lehettek együtt. Egy családban nem lehet két kapcsolat. Sajnálom, de nem mehetsz a lányom közelébe és ez Sarah rád is vonatkozik.-Apa még nyugodtan. 

-Nem csinálhatod ezt. Én szeretem a lányod és nem érdekel ki mit mond. Azt csinálok amit akarok.-Bill idegesen

-Azért ez nem így van. Tudtom szerint Sarahnak Én vagyok az apja és Én mondom meg még neki hogy mit csináljon.-Apa már kezdte magát felhúzni.

-Akár mit csinálsz Én akkor is szeretni fogom Saraht és vele leszek. Még akkor is utána megyek ha elküldöd a világ másik végébe.-Bill

-Majd meglátjuk, de most menjél ki.-Apa

-Dehogy megyek.-Bill

-Takarodj ki.-Apa felemelve hangját, mire Én összerezzentem és újra elsírtam magam. Bill idegesen kiviharzott és egyenesen ment Anyjához.

-Csinálj valamit ezzel a hapsival, nekem nem beszélhet így. Én szeretem Saraht és nem fogom miatta elhagyni.-Bill

-Figyelj Én se örülök neki, de nem tiltalak el tőle végül is nm vér szerinti testvéred sőt semmi közöd hozzá szóval felőlem együtt lehettek.-Simonen azért látszott, hogy tényleg nem örül neki.

-Komolyan.-Bill majd megölelte Édesanyját.

Apu mosta a fejemet, majd elővette a telefonját és felhívott valakit. Egy mosolyt ejtett, majd kivette a zárból a kulcsot és kívülről zárta be az ajtót. Egy darabig dörömbőltem az ajtón, majd gondolkozni kezdtem, hogy megszökök. Elővettem egy lapot, majd írni kezdtem egy levelet.
"Kedves Bill és Apa!!!
Megszöktem. Apa ha majd normális leszel és beletörődtél, hogy szeretem Bill és nem tudok már nélküle élni akkor jelentkezz. Bill neked pedig csak annyit, hogy jelentkezni fogok és tudd meg, hogy imádlak.Csók. Sarah."
Elhelyeztem a levelet az ágyamon, majd egy hátitáskába raktam pár cuccost és lemásztam az ablak melletti fán. Átmásztam a kerítésen, majd kimentem az utcára és amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam az utcát.
Apa egy ismerősével telefonált aki ilyen kidobó emberként dolgozik, de most nincs munkája. Ezt az embert arra bízta meg, hogy minden lépésemet figyelje és hogy semmi képen ne tudjak Billel találkozni.
Mikor megjött ez az ember Apával egyenesen jöttek fel az Én szobámba, majd mikor kinyitotta az ajtót akkor nagy meglepődésére nem voltam ott. Apát egyből elkapta a méreg és átrohant Bill szobájába.

-Hol a lányom??-Apa letámadva Billt

-Hol lenne?? Gondolom a szobájába...-Bill értetlenül

-Nincs ott...-Apa, majd kirohant Bill szobájából vissza az Én szobámba.

Bill is jött, meglátta a levelet, majd hangosan elkezdte olvasni. Apa nagyon ideges lett, majd próbált hívni, de nem vettem fel. Simone pedig értetlenül állt ott.

-Martin beszélhetnék veled??-Simone, majd kifele jött a szobámból-Én beszéltem Billel és tulajdon képen engem is zavar ez a dolog, de Én soha sem tiltottam semmitől a fiamat főleg nem a szerelemtől.

-Ugye most nem azt akarod mondani, hogy te beleegyeztél abba, hogy ők együtt legyenek??-Simone bólintott Apa pedig egyre idegesebb lett.

Apa kiment a szobából vissza az enyémbe. Próbált gondolkozni, hogy hova mehettem.
Közben Én a Nagymamimnál voltam és éppen panaszkodtam neki.

-Édes kislányom a szerelem mindig mindent legyőz. Hiss el Édesapád is bele fog törődni.-Mamikám simogatva a fejemet.

-Legyen így Mami.-Én nagyot sóhajtva.

-Maradj itt pár napot.-Mami, majd bólintottam egyet

Billnek küldtem egy sms-t hogy hol vagyok és hogy ezt nem mondhatja el senkinek...

A bejegyzés trackback címe:

https://th-kaulitztwinz.blog.hu/api/trackback/id/tr19516955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tokiogirl 2008.06.12. 20:54:09

ááá ez kurva jó lett!!!Most komcsin h a francba jut ien kibaszott jó az eszedbe?
ÁÁ imádlak!!!CSak így tovább

Tekla 2008.06.13. 09:25:15

eggyet értek tokiogirl-el
szerintem is nagyon jó lett!!!!!
am. megkérdezhetem hogy hány éves vagy?

Zsófy 2008.06.13. 13:58:43

nagyon jó lett!!!!pusz

SarahBaby 2008.06.13. 20:07:20

köffike mindent...13 éves vagyok...kicsit fiatal:S bár mindenki 15nek néz:P Tekla ha van msn címed akkor vegyél fel--->> hellosarah18@hotmail.com tokiogirl Én is imádlak

Tekla 2008.06.13. 22:05:05

van msn-em de most nagyon szar a gépem
és nincs rajta msn csak valami yahoo
hasolnó az msn-hez de nagyon szar
de az unokatesómnál felveszlek minél hamarabb
de te is megpróbálhatsz felvenni hát ha úgy jó:
szabina_13@hotmail.com, de ha nem tudnálak visszaigazolni akkor majd valakinél mindenféle-
képpen felveszlek de azt nem toom hogy mikor de
addig még beszélünk itt a kommentbe!!!!cupp!!:)

SarahBaby 2008.06.14. 08:58:21

oksy
Én már felvettelek :P
Puxy

Tekla 2008.06.15. 14:27:45

asszem akkor sikerült mert én is felvettelek és nekem fent is vagy!!!!!!
majd valamikor beszélünk!!!
am. mikor szoktál átalában fent lenni???

SarahBaby 2008.06.17. 19:23:36

folyton fenn vok ha nem akk nem vok otthon de amit hazaérek msn... srry h 4 napig nem volt rész de nem voltam itthon... most mek írni Pás

Dorisz · http://www.tokiohotel3girls.blog.hu 2008.06.18. 20:27:52

Hali! tök jó a sztori meg a rész is csak így tovább cuppika


süti beállítások módosítása