HTML


.♥..♥.7 rész.♥..♥.+18 nah meg az új lakóóó.♥..♥.

2008.06.18. 22:25 - SarahBaby

Miután Bill megkapta az smst, egyből jött a megadott címre. Nem szólt senkinek csak lelépett. Az út alatt beugrott beugrott a boltba szívecskés milka mogyorós bonbonért. Miután végzett a boltban egyenesen jött hozzám. Odaért, majd becsöngetett. Mivel Mamikám nem volt otthon ezért Én nyitottam ajtót. Lerohantam a lépcsőn, majd ajtót nyitottam.

-Bill!!!!!!!!!!!!!!!!!!!-Nyakába ugrottam ő pedig csak mosolygott.

-Szijjjja Kicsim.-Bill megcsókolt, miután elváltunk egymástól odaadta a csokit, majd újra smároltunk.

Felmentünk a szobába, majd beszélgetni kezdtünk. Bill az ágyra feküdt, Én pedig a mellkasára dőltem.

-Miért mentél el??-Bil szomorkásan

-Mert így lenyugszik Apa, tudom, hogy milyen.

-De nekem nagyon hiányzol.-Bill

-Akkor tudod mit, itt maradsz velem pár napot, majd visszamegyünk.-Én

-Nem.-Rávágva Bill.-Most újra lesz interjú

-És nem mindegy, hogy innen vagy onnan mész oda?? De ha neked ez annyira fontos akkor menj.-Én tök komolyan

-Jó megadtam magam. De akkor eljösz velem.-Bill

-Persze, hogy elmegyek.-Én a és ismét a nyakába ugrottam.

még beszélgettünk egy kicsit, majd megjött a Mamim. Bill bemutatkozott, majd megbeszéltünk vele, hogy itt leszünk pár napig. Mamikám beleegyezett, sőt még örült is neki. Billel megbeszéltük, hogy hazamegyünk pár cuccért majd jövünk vissza. Elindultunk. Mikor odaértünk, csak Ildy és Tom volt otthon.

-Helló.-Léptünk be a szobába, majd Ildy letámadott. Tom odajött és 2 puszival köszöntött, majd lepacsizott testvérével.

-Hol voltál Sarah??-Tom kíváncsian

- Nem mondom, meg.-Én határozottan

-A Mamijánál.-Bill rávágva, mire Én hátba csaptam

-Mindenkinek el akarod mondani, hogy Apa is megtudja??-Én idegesen

-Mi kinek mondanánk el??-Tom grimaszolva

-Nem tudom. De nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy meg ne tudja Apuci.

Átmentünk Billel a szobába, majd ami kellett cucc azt összepakoltuk. Megmondtuk Ildyéknek hogy hova megyünk és hogy ha valami baj lenne akkor szóljanak. Csak 2-3 napra megyünk. Visszamentünk Mamikámhoz, majd mikor odaértünk már vacsorával várt minket. Leültünk enni, majd Billt teletömte, mert szerinte nagyon sovány. Teleettük magunkat, majd felmentünk a szobába. Bill leült az ágyra, majd én a  csípőjére, mire ő nagyot nyögött.

-Ne csináld fáj a hasam.-Bill hisztizve.

-jól van na.-Én, majd leszálltam róla.

Odamentem a géphez, majd felmentem msnre. Mikor bejelentkeztem Apa is rajta volt, mielőtt még rám írt volna gyorsan letiltottam. Ildy is fenn volt, vele beszéltem is. Mikor hátranéztem Bill nem volt ott az ágyon. Lementem a konyhába, majd, de ott nem volt. Hangokat hallottam a mamim szobájából, majd mikor bementem.

-Ti mit csináltok??-meglepődve

-Sarah nagyon aranyos voltál kis korodba. -Bill nevetve

-Na neeeeeeeeeeeeeeeee.-Én nyafizva, majd felrángattam Bill vissza a szobába.

Elmentünk külön fürdeni, majd lefeküdtünk aludni. Még egy darabig tévéztünk, majd elaludtunk. Reggel megkajáltunk, majd elmentünk sétálni egy nagyot. Mikor visszamentünk Apa és Simone ült a nappaliba. Mikor megláttam őket meglepődtem, majd vissza kifordultam. Bill elkapta a kezemet, majd visszahúzott.

-Szijjasztok.-Bill, majd leült és engem az ölébe ültetett.

-Helló Simone.-Én Simonéra mosolyogva

-Nah ez már sok...-Apa idegesen-Lelépsz otthonról, azt se tudom hogy hol vagy, most meg még köszönni sem köszönsz

-Figyelj boldog akarok lenni amit Te nem hagysz. Most meg még Te vagy felháborodva.-Én

-Szerintem inkább térjünk rá arra amiért jöttünk.-Simone

-És miért jöttetek??-Bill kíváncsian

-Mert szeretném ha visszaköltöznétek és beleegyezek, hogy együtt legyetek...-Apa nagy nehezen de kimondta.

-Jajjjjjjjjjjjjjjjjjj.-Én, majd beleugrottam a nyakába, miután lemásztam róla kezet fogott Billel.

Felmentünk pakolni, majd miután végeztünk elbúcsúztunk a Mamimtól és haza indultunk.  Mi külön kocsival mentünk.  Hazaértünk, majd egyből ettünk. Apa folyton rajtunk tartotta a szemét kezdett már kicsit idegesíteni. Tom és ildy kaja után elmentek Ildyékhez, mert ma ott alszanak.

Vacsora után, mindenki elment külön külön fürdeni. Apa fürdés után bejött hozzánk.

-Sarah, Bill beleegyeztem, hogy együtt legyetek, de lenne pár feltételem.

-És mi lenne az amit nem tartunk be??-Én

-Előttem kérlek ne csináljatok semmit és a másik, hogy a házban ne szeretkezzetek.-Apa ezt határozottan kijelentve

-És mit csiáljunk menjünk a ház elé a bokorba??-Én kicsit kiborulva

-Nem, de nekem még idő kell ezt feldolgozni.-Apa

-Én is elfogadtam Simonét és Bill is téged sőt még abba se szólunk bele, hogy hol mikor hogyan dugtok. Elmúltam már 18 nem mondod meg, hogy hl csináljam. Ha a nappaliban lesz kedvem akkor majd ot csinálom vagy a fürdőben. Ennyííííííííííh-Én, majd Apa nagy sóhaj után kiment a szobámból

Apa és Simone már rég ágyban voltak, mikor Bill lement fürdeni, Én pedig addig zenét hallgattam. Mikor Bill végzett akkor kijött egy szál alsógatyába nagyon szexi volt.  Végignéztem rajta, majd mosolyogtam egyet.

-Ohhh.-Mosolyogva

-Mond-Bill szintén mosolyogva

-Semmi. -Én, majd felálltam és bementem a fürdőbe.

Eresztettem magamnak egy kád forró vizet. Beleültem, majd nyakig elmerültem benne. Hát egy bő háromnegyed órát benn voltam, majd kiszálltam, megtörölköztem, fogat mostam megfésültem a hajam és a magamra csavart törölközővel kimentem. Lementem a konyhába ittam egy pohát vizet, majd felmentem a szobába.

-Kész is vagyok.-Én, majd mentem az ágy felé.

Bill felült, majd mikor odaértem magához húzott. Lehajoltam majd lágyan, gyengéden megcsókolt. Vissza kiegyenesedtem, majd Bill a kezét a törölközőm alá csúsztatta. Felállt az ágyról, majd bezárta az ajtót. Én addig lefeküdtem az ágyra. Odajött hozzám, majd fölém hajolt és ismét mikor befejeztük a nyakamat kezdte elcsókolgatni majd a hasamat és ment egyre lejjebb. Leért, majd a kezét is használatba vette. Én halk sóhajokkal jeleztem, hogy jól esik. Egyszer csak fogtam magam, majd ellöktem Billt. Lesmároltam vadul, majd elrántottam az alsógatyáját. Kezelésbe vettem a dolgokat, majd nyalogattam, szopogattam. Bill mielőtt még elment volna befejeztem. Elővett egy óvszert majd felhúzta magára. Már ő se volt nagyon gyengéd, megfogta a lábam, majd széttárta. Farkával kezdett el izgatni, de nem hatolt belém. Majd egyszer csak hírtelen, amire Ő is és Én is felnyögtünk. Felvett egy tempót majd egyre gyorsabban csinálta. Miközben ritmusosan mozgatta bennem a férfiasságát közben a melleimet és kényeztette. Egyre hangosabbal lettünk. Bill kihúzta belőlem. Leült az ágyra Én pedig beleültem a álló farkába. Egyre gyorsabban csináltam, majd hangos nyögésekbe kezdtem Billel együtt. Még pár percig ültem rajta, majd leszálltam róla. Bill visszarántott, majd lefektetett az ágyra és megcsókolt, majd közben megujjazot. Piciket sóhajtottam, közben pedig smároltunk. Újra elmentem. Bill eltávolodott tőlem, majd egy elégedett mosoly kíséretében kimet a fürdőbe. Mikor visszajött Én már elaludtam.

Reggel, arra keltem fel, hogy Bill ad egy puszit a számra. Elmosolyodtam, majd hozzábújtam és a mellkasába fúrtam a fejem.

-Hogy érezted magad este??-Bill

-Tökéletesen.-Én elégülten mosolyogva

..::..Kipp-Kopp..::..

-Gyere.-Jobban magunkra húzva a takarót.

-Jó reggelt.-Simone mosolyogva

-Jó reggelt.-Mind a 2en 1000w-os mosollyal

-Csak a virágokat locsolom meg.-Simone a virágokat locsolva

-Oké..-Bill kicsit kínosan kezdte magát érezni

Simone kimet, majd mi meg be a fürdőbe. Lezuhanyoztunk, majd felöltöztünk. Mind a ketten melegítőt húztunk fel, mert ma úgy terveztük, hogy nem megyünk el sehova.
Miután elkészültünk vissza bementünk a szobába, be az ágyba. Simone és Apa beszólt, hogy elmennek, majd ketten maradtunk.

...::...-Ding-Dong...::...

-Szíwem nyisd ki.-Bill

Nagy nehezen kimásztam az ágyból, majd leslattyogtam a lépcsőn és odamentem a bejárati ajtóhoz. Mikor kinyitottam az ajtót, nem volt ott senki. Lenéztem, majd egy fehér dobozt láttam nagy lyukakkal és egy piros szalag volt rajta. Felemeltem majd valami mozgott benne.

-Bill.-Én elkíálva magam

-Ne kiabálj itt vagyok a hátad mögött.-Bill mosolyogva

-Mi ez??-Én megszeppenve

-Nyisd ki.-Bill még mindig mosolyogva, majd bementünk a házba és kibontottam...      

A bejegyzés trackback címe:

https://th-kaulitztwinz.blog.hu/api/trackback/id/tr62528054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tekla 2008.06.18. 22:43:55

Nagyon -nagyon jó lett egy kicsit perverz de az a jó !!!!!!!!!!!
puszika!!!!!!!

billycicája · http://www.privi.hu/billycicaja 2008.06.21. 22:55:50

chijja!!!!! naon szupcsi törcsi!am a khmmmmmentést is titta yool leirtad!!!!!bájcsak velem csinná bill!!!!!!!
pusssyyyyy

SarahBaby 2008.06.22. 15:51:47

kössy... sztem ezzel sokan vannak így :D puxy


süti beállítások módosítása